Az Önök felvételi időpontja azután lesz, miután a MOMÉ-n, és a Képzőművészeti Egyetemen is lezajlott az első két forduló. Valószínűleg azok fognak elmenni a felvételire, akik ezeken a fordulókon kiestek. Hosszútávon fel tudja venni majd a versenyt a BKF ezekkel az intézményekkel?
Itthon az a téveszme uralkodik, hogy különböző magyar felsőoktatási intézmények egymás versenytársai. A művészeti területeken ez végképp egyre kevésbé igaz.  Évek óta a nemzetközi mezőny a versenytárs. Nemzetköziek a pályázati források és részben a piac is. Ráadásul a mi képzésünk jellege teljesen eltér a többi intézményétől. Például az a fajta médiadizájn, amit a MOMÉ-n oktatnak sokkal közelebb áll a videó-művészethez, mint ahhoz a fajta médiadizájnhoz, amelyet  Pásztor Erika által vezetett szakon fognak majd tanítani a BKF-en. Ez vonatkozik Göbölyös Luca fotó szakára, és a mozgóképes szakra is. Az utóbbin például nincs kimondottan filmes vagy tévés képzés, ez egy olyan mozgóképes szak lesz, ami a játékfilm, a televízió, a dizájn és a videó művészet közös vizuális nyelvére épülve kíván biztos alapokat adni.  Az a cél, hogy egy olyan erős technikai, gyakorlati és elméleti képzést kapjon a hallgató, amivel később, érdeklődési területének, igényeinek és a piacnak megfelelően el tud helyezkedni vagy tovább tud tanulni.  Egyébként az elmúlt napokban öt újabb szakot akkreditált a BKF Művészeti kara, így ősszel összesen kilenc szak indul majd. Összeolvadásról van szó, ugyanis az egyik főiskola lemorzsolódott, és ennek bizonyos képzéseit tanárostól, diákostól átvette a BKF. Így szeptembertől lesznek a grafika, a környezet-, és a tárgykultúra körébe tartozó szakjaink is.

Ön lesz a Mozgóképkultúra és Médiaismereti szak vezető tanára. Mit emelt át nemzetközi oktatói tapasztalataiból?
Továbbra is az a terv, hogy tanítani fogok, és ugyanúgy figyelek majd a szakra, de a mozgókép- és médiaismeret szak vezetője Rozgonyi Ádám filmrendező-forgatókönyvíró lesz. Nekem rengeteg egyéb feladatom adódott a művészeti kar kiépítésével, sőt a kommunikációs szakkal kapcsolatban is. Mindkét területen oktatok és januártól a Kommunikációs és művészeti kar dékánja vagyok.

A mozgókép szakon, mint említettem, egészen másfajta gondolkodásmódot igyekszünk meghonosítani, mint amit a hagyományos művészeti képzésben nálunk megszoktak.  Egyaránt tanítanak kiváló filmrendezők, mint Bereményi Géza és Gárdos Péter, nagyszerű operatőrök, mint Szabó Gábor, aki a kameraman szak vezetője lesz, Babos Tamás, Kardos Sándor, és televíziós szakemberek, Asbót Kristóf, Krizsó Szilvia, Kopper Judit, Simon András, hogy csak néhány nevet említsek. A többi művészeti szak vezetőjével, ahol természetesen szintén a szakma legjobbjai tanítanak majd, abban állapodtunk meg, hogy olyan szakokat kellene létrehozni, amire mi is jelentkeznénk. Egy olyan képzést, amit ha mi is megkaptunk volna az indulásunkkor, akkor könnyebb lett volna  a dolgunk.
 
Úgy tudom, hogy a képzéssel párhuzamosan, létrehoznak majd egy munkaközvetítő központot is, hogy a diákok minél hamarabb bekerüljenek a munkaerőpiacra. Hogy fog ez megvalósulni a gyakorlatban?
Ez egy projektközpont lesz, nem munkaközvetítő. A kettő között az a különbség, hogy mi nem kiközvetítjük a diákokat különböző intézményekhez, hanem terveink szerint projekteket hoznánk  be a főiskolára, amelyeken a diákok közösen dolgoznak és ezzel párhuzamosan tanulnak is, így elsajátítják azokat a követelményeket, amiket a piac elvár tőlük. Tisztában kell lenniük, hogy külön-külön milyen folyamatok zajlanak, mert ez a legnagyobb tragédiája ennek a szakmának, hogy részterületenként kiváló szakemberek léteznek, de amikor megpróbálják pozícionálni magukat a pályán, akkor nem találják a helyüket, mert nem ismerik az egész folyamat struktúráját. A képzésünknek rugalmasnak kell lennie, reagálnia kell a piac és művészeti élet folyamatos alakulására.
 
Az ilyenfajta képzések után legtöbben a kereskedelmi médiába mennek, ami köztudottan nem az Ön által eddig közvetített értékhordozó kultúrát favorizálja. Ez a képzés mennyire próbálja terelni a hallgatókat egyik vagy másik irányba?
Itthon a magas művészet képviselői hagyományosan lenézik a kereskedelmi produkciókat, a kereskedelmi szereplők pedig a „lila művészeket”, akik alig tudják összekaparni a pénzt az alkotásaikra. Egyszer még régen, csináltam egy interjút Billy Wilderrel, és megkérdeztem tőle, hogy a húszas-harmincas években, amikor az ő karrierje elindult, milyen volt a viszony a filmesek a színházasok és az írók között. Azt tudni kell, hogy akkor még olyan írók dolgoztak Hollywoodban, mint Thomas Mann vagy Brecht, és ő nevetve azt felelte, hogy „az írók és a színházi emberek mindig lenézték minket, filmeseket, de szerencsére közben feltalálták a televíziót, így most már nekünk is van, akiket lenézhetünk”. Mindegyik műfajban van jó és gyenge alkotás. Egy kereskedelmi termék is lehet értékközpontú. Nem véletlen, hogy a szakma legnagyobbjai, mint mondjuk Fellini, kitűnő reklámfilmeket készítettek, a legkiválóbb operatőrök, képzőművészek egyaránt dolgoznak művészeti és kereskedelmi területen. Ma már egyre életképtelenebb a művészeti oktatásban az arisztokratikus szemlélet. Az a tapasztalat ugyanis, hogy akik művészeti ambíciókkal bekerülnek egy-egy főiskolára, a végén örülnek, ha egy kereskedelmi tévénél el tudnak helyezkedni, és ugyanez érvényes a többi művészeti területre is. Mint ahogy számos kitűnő, vagy kevésbé kitűnő színész is, reggeli műsorokat vezet anélkül, hogy a szakmának ezt a részét megtanulta volna. Jelenleg a piac dönti el, hogy kiből mi lesz, nem a képzés. Mi csak konvertálható tudást, jó alapokat adhatunk.

Hogyan képzeli el a jövő médiáját?
Ezzel a mai, hazai televíziózással egy intelligens, művészetekre és kultúrára fogékony fiatal már nem tud mit kezdeni, egyszerűen nem érdekli. Ezek a fiatalok a filmeket már videón nézik, a zenét, a híreket internetről töltik le, a különböző művészeti termékek is a neten terjednek. Amikor egy fiatal médiaművész vagy mozgókép alkotó elkészíti a saját kis produkcióját, akkor előbb gondol arra, hogy feltegye valamilyen internetes megosztó felületre, mint arra hogy elhelyezze valamilyen televíziós társaság műsorában, amelyik úgyse venné meg. Az internet teljesen átformálja a mozgóképes világot.
 
Tartalom szempontjából mi fog változni a jövőben?
A szórakoztatás már az ókor óta népszerűbb volt, mint a magvas gondolatok. Sokkal több ember ment el az arénába megnézni, hogyan tépik szét az oroszlánok a gladiátorokat, mint ahányan elmentek a kőszínházba megnézni egy drámát. Ez a fajta különállás nyilván megmarad, a felszínes szórakoztatás továbbra is a kereskedelmi televíziók vadászterülete lesz.
 
Jelentős különbségek vannak a generációk technikahasználatában. Hogyan tudják követni a technikai innovációkat a tanárok?
Valahol olvastam a múltkor egy álláshirdetést, ami körülbelül így hangzott: „17 éves médiadizájner 8 éves szakmai tapasztalattal álláslehetőséget keres.” Erről szól a világ. A kilenc éves kisgyerek már ott ül a számítógép előtt, és szinte mindent tud róla. A MOMÉ-n például bevonják az diákokat az oktatásba, mert jobban tudják kezelni a számítógépet, mint a tanárok. A tanárok szakmailag és művészileg felkészültebbek, de a technikához a gyerekek már jobban értenek. Mi tanárok és a diákok kölcsönösen fogunk egymástól tanulni.