Szerettem volna úgy megfogalmazni egy egymásba fonódó hármas családtörténetet, hogy ki-ki érzékeny legyen a másik család konfliktusaira, életére, tragédiáira, örömeire is. A fogadtatásból úgy tűnik, ez sikerült” – mondta lapunknak Kepes András író Tövispuszta című könyvének fogadtatásáról a győri dedikálás előtt.

Mit gondol, a kortárs magyar irodalom miért foglalkozik anynyit a családtörténetek feldolgozásával?

A témát az irodalom már nagyon régen felkapta. Minden századnak megvoltak a maga családregényei, ez alól a 20. század sem kivétel. Az emberi történetek – különösen Magyarországon – érdekesek. A sorsfordító periódusokat szépen be lehet mutatni a családokon keresztül.

Önben mióta érlelődött a téma? Miért döntött a regény megírása mellett?

Nagyon régen elhatároztam, hogy írni szeretnék, és hogy szépirodalmat is szeretnék írni. Alkatilag olyan vagyok, hogy ragadnak rám a történetek. Biztos voltam benne, ha egyszer regényírásra adom a fejem, akkor azok történetek lesznek. Kedvenc íróim – főleg dél-amerikaiak – között is nagyon sok olyan szerző van, akik szeretik a fordulatos történeteket és a színes figurákat. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan tudnám megírni, ami engem foglalkoztat, és ami engem érdekel. Arra jutottam, hogy nem egy megközelítésből, nem egy család szemén keresztül próbálnám ezt a korszakot leírni, hanem három nagyon különböző társadalmi osztályból érkező, gondolkodású család szemszögéből. Így pontosabban be tudom mutatni az elmúlt száz év történelmét.

Voltak mintái, akikről mintázta a szereplőket?

Sok mintám volt. Ezek vegyítéséből születtek a szereplők. Egy figura általában három-négy mintából áll össze. Rengeteg szereplőbe az ember magát is beleírja, mert így tudja belülről látni a karaktereket. A Tövispuszta talán nyolc figurájában is benne vagyok.

Mitől lett különleges a Tövispuszta?

Én nem tudom, hogy különleges-e, de tény, hogy az emberek nagyon szeretik. Valószínűleg azért, mert nagyon olvasmányos, és az ilyen történetekkel a kortárs magyar irodalom nem nagyon kényeztette el az olvasókat. Olyan történetek, olyan szerethető figurák vannak benne, akikkel együtt lehet érezni, akiken lehet nevetni, amilyen részleteken lehet sírni. Nagyon primer élményeket okoz az embereknek. Minthogy három nagyon különböző család történetéről van szó, mindenki megtalálhatja benne azokat az élményeket, amit a saját családján keresztül is átélt. Célom is volt, hogy a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezők felismerjék a történetek által a saját családjukat. Az ember általában úgy működik, hogy csak azokat a sérüléseket, fájdalmakat, örömöket ismeri, amit az ő családtörténetében meséltek el. Nagyon kevéssé vagyunk érzékenyek mások problémájára. Szerettem volna úgy megfogalmazni egy egymásba fonódó hármascsaládtörténetet, hogy ki-ki érzékeny legyen a másik család konfliktusaira, életére, tragédiáira, örömeire is. A fogadtatásból úgy tűnik, ez sikerült.

Ha jól tudom, nem csak a könyvén keresztül tanít.

Igen, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Művészeti és Kommunikációs Karának a dékánja vagyok. Ott tanítok is, többek között társadalomtörténetet és kultúrtörténetet oktatok. Önként vállalva rá vagyok kényszerítve, hogy végiggondoljam az elmúlt száz év történetét. Ez az, amit a diákoknak is éppen most tanítottam.

Már régóta nem láthatjuk a képernyőn. Tudatosan tartja távol magát a televíziótól?

Három éve futott az utolsó dokumentumfilm-sorozatom az M1-en, ez a Különös történetek volt. Utána már úgy éreztem, hogy nagyon megváltozott a televíziózás. Ha valaki néz tévét és valamelyest ismeri az én műsoraimat, akkor látja, hogy ezek nem igazán összefésülhető értékrendek. Tudomásul vettem, hogy másról szól a világ, másról szól a televíziózás. Mikor három évvel ezelőtt abbahagytam a tévézést, lett időm, hogy elkezdjek írni.

Hogy látja a most a médiában dolgozó döntéshozókat?

Ők már egy újfajta generáció. A kereskedelmi televízióknál szempont, hogy profit legyen. Ez mondjuk nem zárná ki az értékes gondolatokat, a világ nagy részén, különösen nyugaton a kereskedelmi tévék is szoktak nagyon értékes műsorokat is készíteni, mert tisztában vannak azzal, hogy ők is egy fontos vásárlóerő. Meg akarják szerezni az értelmiséget is, nem csak a legolcsóbb, legvásáribb műsortípusokat sugározzák. Nálunk a kereskedelmi televíziók ide még nem jutottak el. A közszolgálati televíziók pedig úgy érzem, nem állnak a közszolgálat magaslatán.

És a munkatársak?

Azt csinálják, amit rendelnek tőlük, és amit engednek nekik. Én már, hogy úgy mondjam, a pályám végén járok, nyugdíjaskorú újságíró vagyok, engem a helyzet igazán nem érint. Akikért igazán aggódnék, azok a jó értékrendű, értelmes fiatalok. Ők gyakran panaszkodnak, hogy nem tudnak olyan műsorokat készíteni, amit szívük szerint csinálnának. Nekik kétféle választási lehetőségük van: vagy betörnek és csinálják azt, amilyen megrendelést kapnak, vagy eltávolodnak a pályától.

Mit tanácsol a tehetséges fiataloknak, hogy ne veszítsék el a reményt?

Nem vagyok pesszimista. Azt gondolom, hogy ugyanannyi értelmes, intelligens ember születik minden korszakban, most sincs másképp. Abban bízom, hogy felnő egy olyan generáció, amelyik ki fogja harcolni magának azokat a fórumokat, ahol a saját értékrendjük szerint meg tudnak majd szólalni. Ma már az interneten, az internetes televízión, a webcsatornákon keresztül olyan fórumok alakulnak, amik alternatívát kínálnak az elüzletiesedett televíziózással és újságírással szemben. Nem véletlen, hogy az írott sajtó olvasottsága csökken, miközben a blogok, az internetes magazinok sokkal olvasottabbak. Azt gondolom, hogy el fog jönni az az idő, mikor ezek a fiatalok félre fogják söpörni azt a fajta értékrendet, amivel ők elégedetlenek, és ki fogják harcolni maguknak a saját lehetőségeiket.

Szigethy Teodóra

forrás: gyorplusz.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.